27/06/2020by Steve Kadas

Tűzbe borult a színpad az AWS koncerten

Tűzbe borult a színpad az AWS koncerten

 

Az AWS egy magyar alternatív rock–metal zenekar,

amit 2006 nyarán alapított Brucker Bence, Kökényes Dániel, Siklósi Örs és Veress Áron, mikor egy középiskolába jártak. A zenekar neve az Ants With Slippers (papucsos hangyák) rövidítése. Első albumukon még angol nyelvű dalszövegeket használtak, majd magyar nyelvre váltottak, szövegeik önálló művekként is megállják a helyüket. Eddig három nagylemezt adtak ki, játszottak már valamennyi hazai klubban és fesztiválon (Sziget, EFOTT, Rockmaraton, RockPart, Pannónia, FEZEN, Fishing On Orfű), illetve külföldön Romániában, Szlovéniában, Ausztriában Németországban és az Egyesült Királyságban is. Zenei hatásaik között a Metallica, Korn, System of a Down, Linkin Park, Superbutt, Subscribe és az Isten Háta Mögött zenekarokat említik.

2018-ban részt vettek a Duna A Dal című műsorában, amit megnyertek, így ők képviselték Magyarországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon Viszlát nyár című dalukkal. A telefonos szavazatok és a nemzetközi zsűrik pontjai alapján az együttes a második elődöntőből bekerült a május 12-én megrendezendő döntőbe, ahol végül a 21. helyet szerezték meg.

 

*****

☑️ Facebook: https://www.facebook.com/SMTrendTalk/
📷Instagram: https://www.instagram.com/smtrendtalk/
✈️Vendég: https://www.instagram.com/awsofficial/

Barbi https://www.instagram.com/trendtalkbarbi/
Steve https://www.instagram.com/trendtalksteve/

Vlog

Instagram

 42 total views,  1 views today