18/03/2020by Steve Kadas

KOWALSKY MEG A VEGA szuper koncertre készül

KOWALSKY MEG A VEGA szuper koncertre készül

 

A KOWALSKY MEG A VEGA magyar rock-központú együttes.

 

Korai időszakában csak a Funk rock műfajt erősítette Magyarországon hip-hop stílusú énekkel fűszerezve, mostanában vegyesebb és populárisabb tematikájúra váltott. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg.[1] A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

Az együttes énekese, frontembere, dalszerzője Balázs Gyula, becenevén Kowalsky 1992-től 2007-ig, és 2010-től újra a Black-Out nevű rockzenekar énekese. Ezalatt 1999-ben Jávorszky Bélával megalapította saját zenekarát, a Kowalsky meg a Vegát. Ezután Juhász Róbertet keresték meg, hogy segítsen keretet adni a formálódó daloknak. Újvári Péter és Temesi Bertalan rövidesen csatlakozott hozzájuk. Összeállt az eredeti VEGA ötösfogat. Első lemezük 2003-ban jelent meg Pimasz grimasz címmel.

Cha-Cha 2005-ben technikusként csatlakozott az együtteshez KOWALSKY MEG A VEGA

 

majd 2006-tól szólógitáros lett. Jimmy nem sokkal a Vegasztár című album megjelenése után csatlakozott az együtteshez. Sóder pedig 2008 elején társult a zenekarhoz.

2011 tavaszán jelentős változások történtek a zenekar életében, a megszólalás tökéletesítése érdekében a zenekar 8 tagúvá bővült. Ebben a változásban azonban a korábbi zenészek nem kívántak Kowával együtt részt venni, és elhagyták a csapatot, közösen hárman új zenekart alapítottak. A Vegába visszatért Juhász Róbert, és Kowalsky másik zenekarának dobosát, Csányi Zoltánt is meghívta a zenekarba. Mellettük több, más népszerű formációból ismerős zenész is feltűnik a zenekarban. A zenekar folytatja tavaszi-nyári turnéját, és az év végére új lemezt ígér.

2012 őszén bejelentésre került, hogy Jimmy és Sóder visszatérnek a zenekarba, Vidák Robi marad, a zenekar korábbi technikusa, Vajda Tomi Carlos csatlakozik az együtteshez.

A Forradalmi Egylet 2013 márciusában jelentette meg a készülő albumuk első videóklipjét, az Ami fontost. A zenekar hetedik nagy lemeze, a Még nem éden 2014 áprilisában debütált, rajta az olyan slágerekkel, mint az ‘Amilyen hülye vagy’, vagy a ‘Bölcsődtől a sírodig’ (km. FankaDeli). Az album azonnali siker lett a lemezpiacon: három héttel a megjelenés után aranylemezzé vált, hat hét múlva pedig már a platinalemez státuszt ünnepelhette a zenekar.

2016-ban megjelent új albumuk a Varázsszavak. Négyszeres platina elismerést szereztek az eladott lemez példányszámok után.

Felállás:

 

  • “Kowalsky” Balázs Gyula – ének
  • Szórád “Jimmy” Csaba – basszusgitár
  • Vajda “Sóder” Péter – dobok
  • Vidák Róbert “More” – akusztikus gitár
  • Tobak Dániel “Dani” – gitár
  • Szebényi Dániel “Szebi” – billentyük, ének

 

Diszkográfia

 

  • Pimasz grimasz (2003)
  • Vegasztár (2005)
  • Forradalom Rt. (2006)
  • Szemenszedett igazság (2008)
  • Ötcsillagos (2010)
  • Évtized lemeze (2012)
  • Még nem éden (2014) – kétszeres platina minősítés
  • Varázsszavak (2016) – négyszeres platina minősítés
  • Kilenc (2017) – megjelenés havában tripla platinalemez
  • Árnyék és fény (2019) – megjelenés havában dupla platinalemez

*****

☑️ Facebook: https://www.facebook.com/SMTrendTalk/
✅Facebook Csoport: https://www.facebook.com/groups/smtrendtalk/
📷Instagram: https://www.instagram.com/smtrendtalk/
✈️Vendég: https://www.facebook.com/kowalskymegavega/

Műsorvezető: Barbi https://www.instagram.com/trendtalkbarbi/
Operatőr, vágó:
Steve https://www.instagram.com/trendtalksteve/

Bekérdezünk, rákérdezünk, megkérdezzük kíváncsiak vagyunk minden pletykára, hírre, bulvárra vagyis minden ami trendi!

Interjúk sztárokkal, művészekkel, közéleti szereplőkkel.

Stars & Music Trend Talk YouTube

Web

 106 total views,  1 views today